Hogyan is épül fel egy hozzászólás, előtörténet?
Igen, íme itt van, az unalomig ismételgetett téma - gondolhatjátok, de tévedtek. Most nem a különböző jelölésekről (*, //, - ) olvashattok. Ezt mindenki tudja, aki meg nem, hát járjon utána, mert biztos most pottyant csak ide.
Kezdjük, mondjuk, az előtörténettel, mert azzal kezdődik az életed az oldalon. (Teátrális, de igaz. Ha nincs egy élvezetes, érzékletes és érthető karilapod, egy jobb érzésű admin ugyan felenged és nem nagyon kötegszik, de...) És tisztázzuk, nem a kedveteket szeretném elvenni, hanem segíteni.
Nos akkor. Először is, mesélsz, megtörtént dolgokat - mert ugye senki sem szeretne hosszú évek unalmas naplószerű leírását olvasni, egy rövid és lendületes összefoglaló helyett -, tehát még véletlenül se jusson eszetekbe jelen időben írni az előtörténeteket. Ki van zárva a jelen, marad tehát a múlt idő, és mivel a magyar nyelv volt olyan drága, hogy az évszázadok során kikoptatta a többféle múltat, nem is lesz olyan nehéz dolgotok.
Most, hogy a legalapvetőbb dolgot tisztáztuk, még maradjunk annál a momentumnál, hogy mesélsz. Egy idegen épp afelől érdeklődik, hogy ki és mi vagy, de semmi kedve elolvasni az orra alá nyomott unalmas kartotékok, amiben a főbb adataid vannak, tehát el kell neki mondanod. Úgy hogy érdekelje, mert ha félúton faképnél hagy, esélyes, többet a közeledbe sem jön. (Nem hogy játszani akarna veled.) Tehát ne túlömlengősen, hanem velősen, gördülékeny, szóismétlésektől mentesen.
Ne úgy kezd, hogy Rómában születtem, 1234-ben.
Hanem: Egy napos délután, mikor a délutáni hőségbe majdnem belefúlt Róma városa, a bábák anyám szerető kezei közé helyeztek egy újszülött csecsemőt, engem.
Jó, persze, ez valami eltúlzott dolog volt, de remélem a célnak megfelelt.
És ugye nem feltétlen kell E/1-ben írni, mesélhetsz kívülállóként is, kinek mi tetszik jobban.
Talán ezzel egy kis segítséget adtam. Talán nem, mindenesetre reménykedem.
És akkor, most lássuk a hozzászólásokat.
Bár ne történjen meg veletek, de volt már néhány rémálomszerű játékban részem, mikor azért kellett küzdeni, hogy két sort kipréseljek magamból, élvezhető szinten, mert a partnerem annyira nem adott semmi támpontot, hogy egyszerűen lehetetlen volt bármit is haladni a játékkal.
Véleményem szerint a szerepjátékozásnak két fajtája van. Az egyik, mikor beleéled magad a játékba, arra az órára, X időre és gördülékeny, gyors válaszokkal szórakoztatod magadat és a partneredet is. Így alkotva egy olyan játékot, amit egy külsősnek is élvezet lesz olvasni.
A másik fajta, amitől én személy szerint ki tudok rohanni a világból, mikor órákat kell várni egy három soros válaszra, amiben nem történik semmi, amiben a partnerem csupán elismétli ugyanazt, más szavakkal, és esetleg néhány reakcióval kiegészítve. De előre nem lendíti a cselekményt.
Hoppá, elhangzott a kulcsszó. Cselekmény. Mert azért ez is végső soron egy prózai műfaj, aminek az az egyik jellemzője, hogy rendelkezik szereplőkkel, cselekménnyel. Ugye a szereplők adottak, de a cselekményt ott és akkor kell kitalálni és beleszőni, ügyesen reagálva a másikra, igazodva a jellemekhez.
Persze, lehet minimális cselekménnyel, szárazon, unalmasan, vagyis:
Játékos 1.
- Helló -
*Köszöntöttem, kissé bizalmatlanul, mert eddig még sosem álltam vele szóba, de azért, reménykedem, hogy most beszélhetünk egy kicsit.*
Játékos 2.
- Áh, szia *köszöntötte meglepődve, mert fogalma sem volt róla ki lehet ez a lány. Azonban biztosan találkoztak már valahol, ha így leszólítja...*
Ez unalmas, szörnyű és egyszerűen katasztrofális. Pedig nem egy ilyennel találkoztam már, nem csak itt, ezer meg három másik szerepjátékos oldalon. Miért nem viszünk bele egy kis életet? Pezsgést? Még mielőtt bealszunk a gép előtt.
Játékos 1.
- Helló! *köszöntöttem kissé félve, a magas, szikár fiút. Nagyon is jól tudtam ki ő, de eddig még sosem volt bátorságom leszólítani a folyosón, de ma, a reggeli katasztrofális óra után, úgy érzem, muszáj, valami jót is csempésznem a napomba. Így bár kissé kipirult arccal, de odaléptem a korlátot támasztó Joe-hoz.*
- Láttalak ma az udvaron, nagyon bravúros volt, az a lefegyverző bűbájod! -*megakadtam, és méginkább elpirultam, de aztán bátran folytattam, lesz ami lesz alapon. *- Ha megkérlek gyakorolnál velem? Azt hiszem rám férne egy kis segítség.
Játékos 2.
- Áh, szia *meglepetten pillantott fel a mellé lépő vörös hajú lányra. Még sosem látta, így nem is értette miért van annyira zavarban, de érdeklődve fordul felé. Ajkain egy könnyed mosoly játszik. *
- Láttál az udvaron? -*kérdezett vissza, egy pillanatra el is komorul, hisz az az idegesítő Cris, már megint nem hagyott neki nyugtot, de aztán elhessegeti a problémát és a lányra koncentrál. *
- Persze, nagyon szívesen segítek, menjünk valami nyugodtabb helyre - * azzal a zsúfolt folyosó helyett egy csendes terembe kíséri, ahol zavartalanul gyakorolhatnak.*
Melyiket jobb olvasni?
És mindkét fajta, körülbelül ugyanakkora erőfeszítésbe telik, bár a másodiknál kicsit többet kell gépelni, de hát ez már csak egy ilyen műfaj...
Azt már csak suttogva teszem hozzá, hogy a fórum rendelkezik néminemű helyesírási szótárral, így ha begépelted a szöveget, és csupa piros csíkot látsz, ne nyomj rá a küldésre, hanem bogarászd át, hogy ugyan mi baja lehet. Valószínűleg nem csak túl sok volt a piros a színkészletében. Bár ki tudja...
Ja, és elolvasni nem árt, még akkor sem, ha nem pirosozza át. Ki tudja, talán írtál valami bődületes marhaságot, amit könnyebb ott és akkor átirkálni, mint utána szerkeszteni meg ilyen butaságok...
Vas. Jan. 29, 2012 4:34 am by 
