Rose & Remus

Éjszakai sétára indultam. Nem tudok aludni, ilyenkor viszont lefárasztom magam. Óvatosan, nesztelen léptekkel haladtam a folyosókon. Semmi kedvem összefutni a prefektusokkal, tanárokkal meg főleg nem. Minden sarkon bepillantottam a folyosóra, hogy mennyire tiszta a levegő. A klubhelységtől egy emelettel lejjebb, a Trófea terem felé haladtam. Megállok egy kicsit nézelődni. Igazából eddig egyszer haladtam át a Trófeatermen...
Amikor beléptem, egy ájult alakon akadt meg a szemem. Közelebb léptem, és felsóhajtottam... szerencsére csak alszik. Jobban szemügyre vettem az alakot, és majd nem elájultam... Ez Remus Lupin! Szívesen elszaladtam volna, de nem hagyhatom itt... és alszik, szerencsére nem látja rákvörös arcomat. Ujjamat végighúztam az arcán... Még soha sem voltam hozzá ennyire közel. Végül úgy döntöttem, hogy felébresztem. Vállát finoman nyomkodni kezdtem.
-Remus, ébresztő... ne a trófeateremben aludj...
Sóhajtottam, majd még párszor megnyomkodtam a vállát. Letelepedtem mellé. Remélem nem ijesztem meg...

Kíváncsian figyeltem, ahogy ébresztgetéseimre ébredezni kezdett. Megijedtem, amikor megfogta a kezemet. A vér kifutott az arcomból... Ez tényleg megtörtént? Mivel látom, hogy az elgurult pálcája után matat, odaadom neki. Mellém gurult. Az én irányomba lejt az épület.
-Heló... Hát izéé... csak egy kis éjszakai séta...
Remélem nem fog pontot levonni tőlem, hisz Prefektus. Lehet, hogy most is őrjáraton volt, csak kifáradt. Szegény, annyiszor látom rossz állapotban... Nem tudom, mi történik vele, de nagyon megviselheti. Csak fogtam a kezét... Nem szívesen engedem el, de ha ő úgy dönt...
-Mond jól vagy? Mi történt, hogy itt aludtál el?
Érdeklődtem aggódva. Remélem nem egy kábító átok találta el...

Homlok ráncolva néztem a papírcetlit, ami a lábán pihent. Még nem láttam ahhoz hasonlót... Érdekes. Szerencsére becsukta a Trófeaterem ajtaját, így nem lesz társaságunk. Nem mint ha valami különösebb történne...
-Ekkor szerencse hogy lefele jöttem... Sőt...
Hatalmas nagy, mert ahogy elképzelem, Martiness először elátkoz, pontot levon, majd büntetőmunkára küld. Egyiknek sem örülnék... Remus arcát kezdtem el figyelni... Rettenetesen sápadt... Nem jó így látni. Mint ha örökké beteg lenne...
-Akkor rendben. Már megijedtem...
Rámosolyogtam. Persze nem hiszek neki teljesen. Biztos van valami gondja, de megértem, ha nem szeretné a nyilvánosság elé tárni. Nem mint ha bárkinek is elmondanám... Merlin ments!
-Egy kicsit... Köszi...
Vallottam be halkan. Egy rövid ujjú és aljú apóló volt rajtam, meg egy térdnadrág. Az első két ruhadarab, ami a kezeim közé akadt, felvettem... Elpirultam, amikor a vállamra adta bőrdzsekijét. Beszívtam a belőle áradó kellemes illatot.
-Hogyan rohanhattam volna el...? Biztos nem hagynálak itt!
Jelentettem ki határozottan, majd szorosan megöleltem. Nem tudom, ezt miért kaptam, de a mennyországban érzem magam... Amikor elengedtem, észrevétlenül mellé csúsztam, hogy közelebb lehessek hozzá. Kihasználom az alkalmat.

Csodálom, hogy ilyen nyugodt vagyok. Máskor, amikor meglátom őt, vagy csak egy teremben vagyunk, én elájulok, vagy elmegyek, elrohanok. Pár órára is együtt járunk, olyankor sosem tudok figyelni a tanárra... Teljesen elvarázsolt...
Elmosolyodtam. Ha választanom kéne Remus és egy Mardekáros között, az ájulásoktól függetlenül Remust választanám. Alap.
Remus szemébe néztem, és egy kicsit elpirultam. Megint. Már megszoktam...
-Hát igen... A haverjaid néha elég nagy galibát szoktak csinálni... Az a sok párbaj...
Fújtam egyet, de továbbra is tartottam vidám mosolyomat. A puszira még vörösebb lettem.
-Tényleg? Potter és Black merre maradt? ~Remélem nem jönnek utánad...~
A végét már csak a fejemben tettem hozzá. Direkt a vezetéknevükön szólítottam Őket. Nehogy félreértés legyen belőle, hogy így "keresem" Őket... Csak rákérdeztem. Hozzábújtam Remushoz, majd az ajtó felé kaptam a fejem. Valaki elment előtte... Remélem majd nem jön vissza, hogy benézzen...
-Valaki van ott!
Súgtam halkan Remus fülébe, hogy ne hallja meg még véletlenül se senki, hogy itt vagyunk. De mivel csak elsétált a bezárt ajtó előtt, egy kicsit megnyugodtam.

Egész nyugodt vagyok. Talán azért, mert nincs itt tömeg, csak kettesben vagyunk? Minden bizonnyal. Félénk vagyok, pár fiú előtt nem merek elsétálni egyedül... Megszólalni is gyáva vagyok...
-Lily-t? Mert nem kedveli Jameséket...?
Erről én még nem is tudtam. A társaságban csak Remust szoktam nézni, a többieket ritkábban. Sőt... Alig.
-Hát, azt elhiszem...
Kuncogtam, miközben még szorosabban bújtam hozzá. A barátai nagy bajkeverő hírében állnak. Hál'istennek én még sosem voltam büntetésben. Nem szoktam kiszökni, ha még is, akkor madár alakban.
-Okés.
Nagyon halkan súgtam, szinte némán mozgattam a számat. Megfogtam szabad kezét, és kíváncsian néztem rá. Mint ha kérdezni akart volna valamit...
-Mondani... akartál valamit?
Kérdeztem rá bátortalanul, és kíváncsian fürkésztem arcát.
-Ezt örömmel hallom... Mert én is örülök, hogy rád találtam...
Vallottam be halkan, és a vállára hajtottam a fejem... Ha most más bőrébe lennék, azt mondanám, hogy egy pár vagyunk...

Szemeibe néztem, és megpróbáltam nem elvörösödni. Sikerült, és továbbra is mosolyogtam. Egész jól bírom...
-Hm... Nem tudom, én sosem beszéltem még velük...
Sóhajtottam, majd elmosolyodtam. Remélem vigyáznak Remus-ra, úgy is lég sápadt, beteges... Próbálok nem elvigyorodni pirulásán, persze nem kinevetném, hanem jó látni, hogy nem vagyok vele egyedül...
-Hát szerencse... Hozzá nem mernek bemenni, neki nem mernek beszólni...
Kuncogtam fel. McGalagony rettenetesen szigorú, és félelmetes. A Mardekárosok farok-behúzva menekülnek előle.
Arcomat szorosan belefúrtam a vállába. Annyira jó így, vele... Még sosem voltam hozzá ilyen közel, és olyan jól érzem maga vele...
-Persze, örülök a kérdésnek! Kövi hétvége?
Majd nem felpattantam örömömben. Picit el is pirultam. Ez olyan... mint egy... randi... A gondolatba is beleborzongtam. Nem mint ha rossz lenne... Sőt!
Következő szavaira viszont bevörösödtem... Azt mondta nagyon szép vagyok? Merlin Segíts!
-Öhm... Hát... Izé... Köszönöm...
Arcom színe egyenletesen váltakozott a szivárvány színeiben. Arcára adtam egy puszit, nem tudtam megszólalni...

A földet kezdtem pásztázni. Olyan félénk vagyok. Pedig itt a lehetőség, hogy elmondjam neki, hogy mit érzek.. De nem merem... Majd máskor...
-Az jó. Ezek szerint nem lehet velük unatkozni!
Mosolyogtam, s arcát kezdtem fürkészni, hogy leolvassam gondolatait. Nem lettem okosabb, elbambultam. Olyan éédes... Az alsó ajkamba haraptam, és megpróbáltam visszaeszmélni.
-Én is... Egyre többet... Lassan bekattanok... Idén RBF...
Sóhajtottam. Most vagyok a hajtépős fázisban... De nem csak Átváltozástanból teperek... Minden tantárgyból, ami még rosszabb, a felvettekből még jobban.
-Mert ki szoktatok szökni? Hú, én még sosem voltam a Roxforton kívül ilyenkor...
Csodálkoztam, és elképzeltem, hogy éjjel sétálgatunk a kis varázslófaluban. De jó lenne... Mint... egy.. randi...
-Semmi... gond... őh vagyis egyel talán... Köszönöm... Mert a tiéd is... nagyon... szép...
Nagyon elpirultam, így lesütöttem a szemem. Nem tudtam, mit csináljak. Ledermedtem... Az a fiú mondja, akit... én szeretek. Viszont most a szemébe néztem, és egész közel hajoltam hozzá, majd elmosolyodtam. Homlokomat az övéhez támasztottam.

Eléggé rossz érzésem támadt. Lelkiismeret furdalás... Lehet, hogy azért, mert tilosban járok? Biztos... Nagyon ritkán kószálok éjjelente. Nem vagyok az a csavargós fajta...
-De jó neked...
Sóhajtottam. A szavak csak úgy kicsúsztak az ajkaim között. Sajnos igen, eléggé unalmasak a mindennapjaim.
-Nem tudom lazán venni... Meghibbanok!
Nevettem fel keserűen, és nem válaszolva a "legszebb lány" részre. Jobb, ha nem mondok semmit, mert annak ájulás lesz a vége...
-Nem lát senki? Még az őrjáratozó tanárok sem?
Teljesen elképedtem. Ezt hogy csinálják? Én még a könyvtári csokievés közben is lebukom... Nagyon béna vagyok....
Csak megráztam a fejemet, hogy "szóra sem érdemes." A puszitól... meg teljesen elképedtem. Ideje menni, mielőtt még beégek teljesen.
-Oh... Hát, azt hiszem, megyek.
Sóhajtottam felállva.